Az idő illúziójában

Elkezdődött a nap és máris este hat óra van.

Elérkezett a hétfő, és máris péntek van.

... és már vége is a hónapnak.

... és mindjárt vége az évnek.

... és már eltelt 40, 50 vagy 60 év az életünkből.

... és rájövünk, hogy elvesztettük szüleinket, barátainkat.

… és rájövünk, hogy már késő visszamenni.

Próbáljuk meg mindennek ellenére élvezni a hátralévő időt.

Töltsük meg olyan tevékenységekkel, amelyeket szeretünk.

Vigyünk egy kis színt a szürkébe.

Mosolyogjunk az élet apró dolgaira, amelyek nektárral töltik fel a szívünket.

És mindennek ellenére továbbra is élvezzük azt az időt, ami még hátravan. Próbáljuk meg felszámolni az életünkből a miutánokat...

megcsinálom miután...

elmondom miután...

végiggondolom miután...

Annyi mindent hagyunk későbbre , mintha csak a miután a miénk lenne.

Mert ez az, amit nehezen értünk meg:

azután már a kávé kihűl...

azután már változnak a prioritások...

azután már a varázs eltűnik...

azután egészségünk már nem lesz ugyanolyan...

azután a gyerekek már felnőnek...

azután a szülők már megöregednek...

azután az ígéretek feledésbe merülnek...

azután a nappalból éjszaka lesz...

azután véget ér az élet...

Azután sokszor már késő...

Ne hagyjunk semmit későbbre, ami fontos a szívünknek és amit ma megtehetünk.

Mert amíg várunk a megfelelő időre, elveszíthetjük a legjobb pillanatokat,

a legjobb élményeket…

a legjobb barátokat…

a legjobb családot...

Ma van a nap... A megfelelő pillanat most van...

Már nem abban a korban élünk, amikor megengedhetjük magunknak, hogy elodázzuk azt, amit ma meg lehet tenni.

Caterina Valente